8.rész

Park. Vagy mégse?

Zene!

Sziasztok meghoztam az új részt remélem tetszeni fog!!!

*Ariana*

Kiléptünk az ajtón és az arcomat megcsapta a kora nyári friss levegő. Louis bezárta az ajtót és mellém lépve felajánlotta a karját. Belekapaszkodtam a fel ajánlott testrészbe és Louis rám mosolygott. 

- Igazán szép vagy. - mondta és belepirult. Mosolyogtam és én is belepirultam abba amit mondott. Fél óra alatt értünk el a parkba. Gyönyörű hely volt. Ahogy mentünk megláttam egy tavat. 

- Csodaszép! - suttogtam de azt hittem hogy Ő nem hallja meg. 

- Nálad nem szebb. - hajolt a fülemhez és belepuszilt a hajamba. 

- Köszönöm. - pusziltam arcon. Elindultam de nem sokára megbotlottam egy kőben.

- Azt a roh... - kezdtem káromkodni. Louis gyorsan mellém guggolt. 

- Fáj? - kérdezte aggodalmas arccal.

- Nagyon. Nem tudom mozgatni. - kezdtem sírni. 

- A picsába. - mondta és előkapta a telefonját. Tárcsázott egy számot és a füléhez emelte.

- Szia Harry.... Csak az van... Szerintem eltört a bokája... Ne kiabálj basszus, megbotlott egy kőben... Jó-jó azonnal viszem... szia. - mondta és lerakta a telefont és a karjaiba kapott. Szaladni kezdett én meg egyszerre rázkódtam a sírástól és a tempójától. Nem éreztem a bokámat nagyon rossz érzés volt. 10 perc múlva már Louis a kocsiba tuszkolt be és rohant be a kulcsért. Nem telt sok időbe és már mellettem ült és indított. Úgy száguldott hogy azt hittem kirepülök a szélvédőn. A legközelebbi kórház így is 30 percre volt. Mikor bekanyarodtunk a kórház elé Louis kipattant a kocsiból megkerülte azt és kivett belőle.

- Louis, kérlek lassíts egy picit.  Ha rázkódom jobban fáj. - mondtam halkan.

- Sajnálom. - suttogta és lassított. Most már lassabban ment. Beérve a recepcióhoz sietett.

- Jó napot. Miben segíthetek? - kérdezte a portás nő.

- Ma nem régen elbotlott egy kőben és nem tudja mozgatni a bokáját. Azt hiszem eltörte. - taglalta Lou a nem rég történteket. 

- Értem. Kövessenek. - mondta és felállt az asztaltól. Elindult hátra fele mi pedig vagyis inkább Louis követte én pedig próbáltam nem sírni. Végre valahára megérkeztünk egy röntgenezőbe. Louis oda is bevitt de miután a nővér közölte vele nem maradhat csak fejen puszilt és kissé idegesen távozott. Végre az orvos is megtalálta a röntgenező szobát. 

- Jó napot. Dr. Abernathy vagyok. - fogott velem kezet. 

- Jó napot. Ariana Styles vagyok. - fogtam vele kezet.

- Nos hogy és mi történt pontosan? - kérdezte miközben állítgatott valamit a gépeken. 

- Ma sétáltam az ismerősömmel és megbotlottam egy kőben és nem most nem tudom mozgatni a bokámat. - mondtam el tömören és röviden.

- Értem. Akkor most ne mozogjon elkészítem a felvételt és meglátjuk mi történt pontosan. - mondta és a lábamat óvatosan a gép alá helyezte. Visszasétált megint állítgatott valamit és nem sokára elkészült a kép. Az orvos sokáig tanulmányozta a nyílvánvalót még én is láttam hogy el van törve elég rendesen.

- Hát ez elég szépen eltört. Szólok a barátodnak és megkérdem hogy vigyen át a gipszelőbe. 

- Nem a barátom, csak egy ismerősöm. - sziszegtem magam elé.

- Az mindegy. - mondta és kiment. 2 perc múlva Louis-val jött vissza. A fiú nem szólt hozzám csak felemelt az ágyról és megint a nővér után ment. Beértünk a szobába Louis megint letett és távozott. Olyan furcsa érzésem volt. Most mintha nagyon hideg lett volna felém. Az orvos gyorsan gipszbe rakta a bokám és adott két mankót. Párat gyakoroltam még bent a szobában utána esetlenül bicegtem ki Louis-hoz. Elnyúzott bűnbánó arccal nézett rajtam végig.

- Ilyen borzalmasan nézek ki? - kérdeztem nevetve.

- Nem. - zárta rövidre mintha valami nagyon bántaná. Lassan bicegve mentem mellette ki az épületből. Louis nem nagyon szólt hozzám és meg rám sem nézett. Beültünk a kocsiba és vártam hogy Lou indítson de nem tette. Felém fordult és megfogta a kezemet. 

- Ariana. Én nem tudom mit is mondjak. Utálom magam. Ez az egész az én hibám. Ha nem jövünk el a parkba most nem lenne ez a gipsz a lábadon és lehet hogy hamarabb megtettem volna ezt. - mondta és közelebb hajolt. Ajkai szenvedélyesen tapadt a számra. Először meglepődtem és nem csókoltam vissza és ez fel is tűnt neki. De gyorsan magamhoz tértem és én is készségesen simultam ajkaira. Levegő hiány miatt muszáj volt elválnunk így én elégedett vigyorral dőltem hátra. Mosolyomat nem lehetett letörölni. Louis nem szólt. Lassan beindította a motort és elindult haza felé. Az út most még hosszabb volt mert Louis nem vezettet őrült módjára. Mikor a ház elé parkoltunk egy nagyon ideges Harry nézett ránk. Viszont a mosolyomat még ez sem tudta lehervasztani!!

Remélem tetszik. Most csak ennyit. A hétvégén teszek új részt addig is komizni és feliratkozni ér!!! ;)

Puszi: Angi!